Három hét alatt megverték a Microstrategyt Blackrockék

Három hét alatt megverték a Microstrategyt Blackrockék

Már 10 milliárd dollárt ér a Blackrock és a Fidelity bitcoin ETF alapja. Ráadásul csupán három hét leforgása alatt sikerült elérnie a legnagyobb két bitcoin ETF-nek a 10 milliárd dolláros összértéket. Ez a Microstrategy-nek összesen 4 évébe telt.

MSTR vagy IBIT?

A Microstrategy-féle MSTR választásának a legfőbb oka, hogy elsőként vezettek be az amerikai tőzsdékre olyan értékpapírt, amin keresztül a kisbefektetők is bitcoin kitettséget tudtak szerezni. A nyilvánosan kereskedhető Microstrategy (MSTR) a cikkünk megjelenésekor több mint 12 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik, a vezérigazgató, Michael Saylor pedig meghatározó alakja lett a kriptó életnek. A Microstategy vásárlásai katalizátorként hatnak a kriptó piacra, Saylor médiamegjelenéseit pedig egyfajta messiásvárás övezi.

Ezzel versenyben a Blackrock a világ legtőkeerősebb befektetőcégeként a szigorú SEC-szabályozás enyhülésével konkrétan berobbant a piacra. Az IBIT a többi bevezetett bitcoin alappal együtt a történelem legsikeresebb tőzsdei bevezetését érte el, az első napi ETF kereskedési volumen túlszárnyalta a legmerészebb képzelőerőt is.

Vonzó-e még a Microstrategy?

Bár a Microstrategy részvényeinél egy lassú átcsoportosítás látható, a részvényesek többsége nem adta el az MSTR-t a bitcoin ETF-ekért cserébe. Látni kell, hogy a két tőzsdei termék profilja más. A közös pont csupán a bitcoin, de míg az IBIT egy az egyhez birtokolja a BTC-t, a Microstrategy-nek lehetősége van vállalati hitelekkel tőkeáttétet vállalni, illetve különböző módokon támogatni a Bitcoin ökoszisztémát. Saylor nemrég bejelentette, a Microstrategy már nem csak egy tech cég, hanem - a szavaival idézve - egy bitcoin fejlesztési cég, aminek kiemelt érdeke, hogy a bitcoin hálózat jól működjön. Ennek fényében várható, hogy a Microstrategy komolyabban is támogatni fogja a bitcoin hálózat fejlesztésére és népszerűsítésére irányuló kezdeményezéseket.

A bitcoin szellemisége nem összeegyeztethető az IBIT-tel

A bitcoin, a de facto decentralizált hálózat, amit libertariánus eszmék kovácsoltak össze, és crypto punkok elméjében született, teljesen más, mondhatni szögesen ellenkező ideológiát hordoz, mint a nagyvállalati ETF-ek. Egy igazi bitcoinos nem akarja még az alapkezelési díjjal sem gazdagítani a "világot kizsákmányoló" nagytőkét, pláne nem rábízni a BTC kezelését.

Emiatt, és a giga számok ellenére is úgy tűnik, aki bitcoinban volt, maradt bitcoinban, és nem jött el az igazi satoshik exodusa tőzsdén kereskedett termékekbe.

🎁
Regisztrálj a ByBit kriptótőzsdén és zsebeld be a $10-$5000 értékű bónuszokat. Promóciós link:
https://partner.bybit.com/b/webharom
Ajánljuk még
Programozható tárcák, biometrikus azonosítás: mi vár az Ethereumra 2024-ben?

Programozható tárcák, biometrikus azonosítás: mi vár az Ethereumra 2024-ben?

Korszakváltó új technológiákat hozott az Ethereum idén. Jönnek a programozható walletek, eltűnhetnek a privát kulcsok, és választhatnak a felhasználók egyéb autentikációs módszerek, többek közt biometrikus azonosítás vagy 2FA között. Az ERC-4337 szabvány szerint létrehozott tárcáknál a jövőben nem lesz szükség okosszerződésekre bizonyos kódok futtatásához az Ethereum virtuális gépén. Az új